Luca egy résztvevő volt egy nemzetközi projekten, ahol szervezetünk partnerként volt jelen. Élményei jól bemutatják hogyan is kell egy ilyen több napos eseményt elképzelni.
A projekt címe: „Get Up, Stand Up: Az Emebri Jogokról, Demokráciáról, és Aktív Állampolgárságról.”
Mik az emberi jogok? És mit jelent pontosan a demokrácia?
Ezekre a kérdésekre kerestem a választ mikor jelentkeztem a Get Up, Stand Up: 4 the HRs elnevezésű tréning kurzusra Segesváron, Romániában.
Azt már az első napon éreztem, hogy ez a projekt más lesz, mint a többi. Stefano és Rasa, a két facilitátorunk, gondosan építették fel a foglalkozásokat, saját tapasztalásaink által gyakoroltuk, mi is az a szabad akarat, milyen szerepe van az aktív meghallgatásban a tisztelet kifejezésében, és vajon létezik-e valódi demokrácia és civil képviselet.
Drámajáték
A péntek reggelt szokásosan 9:30-kor kezdtük. Az eredeti programban délután szabadfoglalkozás szerepelt, azonban reggel Stefano és Rasa bejelentették, hogy a délelőtti workshop kicsit más lesz, mint amilyen eddig volt. Megadták nekünk a lehetőséget, hogy maradjunk a workshopon, vagy – aki akart – elmehetett városnézésre vagy valami mást csinálni. Nekem nem volt tervem aznapra, így kérdés nélkül maradtam. A csapat nagy része azonban úgy döntött, hogy nem marad, és a városnézést választották. Így összesen körülbelül tízen maradtunk a foglalkozásra.
Először körben állva, csukott szemmel vettünk részt egy vezetett meditáción, majd kisebb szerepjátékokkal teremtettük meg a megfelelő közeget. A workshop fénypontja az volt, amikor kisebb csapatokra osztódtunk, és mindenki megosztott egy olyan eseményt, amikor valamilyen elnyomást vagy zsarnokoskodást tapasztalt meg a saját bőrén. Ezután mindegyik csapat kiválasztott egy történetet, amelyet aztán el is adtunk.
A jelenetet először végigjátszotta egy csapat, majd közösen megbeszéltük, milyen visszaélés vagy elnyomás volt megjelenítve a darabban. Ezt követően az adott csapat újrajátszotta a jelenetet, és a közönségből bárki, aki úgy érezte, megállíthatta a történetet, és beszállhatott a darabba valaki helyére. Ez esetben az elnyomó ugyanúgy viselkedett, de az elnyomott karakter viselkedését meg lehetett változtatni. A workshop annyira jól sikerült, hogy majd egy órával belenyúlt az ebédszünetünkbe. Rettentően érdekes témákat körbejártunk, mint például a diszkrimináció, a zaklatás és a hatalmi visszaélés.
Ügye veled is előfordult már hogy kinézet alapján ítéltél el valakit?
És olyan volt már, hogy miután elkezdtetek beszélni, rájöttél, hogy teljesen más mint akinek először gondoltad?
Na ugye..
Ilyenkor beszélünk sztereotípiáról.
,,A sztereotípia egy általánosító, leegyszerűsített, gyakran felületes kép vagy elképzelés egy embercsoportról, személyről vagy dologról, amely nem feltétlenül felel meg a valóságnak.”
A szerda délutáni workshopunk ezt a témát járta körül. A falon lévő, különböző személyeket ábrázoló képekről kellett eldöntenünk, pusztán az adott kép alapján, mennyire szimpatikus számunkra a rajta lévő személy. Ehhez három különböző színnel jelölt cetlit használtunk. A kék cetli jelentette az erősen pozitív, a sárga a semleges, és a rózsaszín az erősen negatív megítélést jelezte. Segítő kérdések segítettek a döntésben, mint például ,,Ki mellé ülnél le a buszon?,, ,,Kitől kérnél segítséget?” A képeken ábrázolt személyek megjelenése szándékosan erősen szélsőséges volt. Ennek ellenére még ezeken a polarizált képeken is volt olyan, amelyre erősen pozitív, semleges és erősen negatív jelzésű cetlik is kerültek. Ezután közösen beszéltük meg ki hova ragasztotta a cetlijét és miért.
Érdekes meglátás volt, hogy az emberek az első másodpercben mikor meglátnak valakit, egyből megítélik kinézete alapján.
A projekt végére realizálnom kellett, hogy bár azért jöttem, hogy tanuljak az emberi jogokról és a demokrácia működéséről, rá kellet jönnöm mennyi mindent nem tudtam róla és még mennyi mindent tkell tanulnom róla, hogy egy átlátható képet kaphassak. Hálás vagyok a lehetőségért, hogy ott lehettem, az emberekért, akikkel találkoztam és valamilyen módon szélesítették a világnézetemet, és a rengeteg közös emlékért amiket együtt éltünk meg.
Rengeteget tanultam magamról, türelemről, tiszteletről, és talán az egyik legfontosabb üzenetet arról hogy néha a célhoz vezető út fontosabb, mint maga a cél.
